Várkonyi Károly centenáriumi kiállítása

varkonyi_exlibris

Szülővárosa, Debrecen után Szegedre érkezik a grafikusművész munkásságát bemutató összeállítás.

1913. január 31-én Debrecenben született. Édesapja fuvolaművész volt. Már 10-13 éves korában kitűnt rajztehetségével. Budapesten többször díjazták rajzait. Szülei Ács Lipót és Bíró József festőművészekkel fejlesztették tehetségét.
Érettségi után Budapesten az Iparrajziskola grafikai osztályában Zombory-Moldován Béla grafikus tanítványa lett, később nagybátyja, Várkonyi Károly –aki festőművészként Berlinben élt- kivitte Berlinbe Albert Reimann képzőművészeti iskolájába. Ez időszakban nyerte meg a londoni Golden Cocherell Press emblémapályázatának II. díját.
Hazajövetele után beiratkozott a budapesti Képzőművészeti Főiskolára. 1935-ben Debrecenben telepedett le, itt talált megélhetési lehetőséget ugyanis a család anyagi nehézségei megpecsételték főiskolai tanulmányainak folytatását. Merkantilgrafikával  foglalkozott. Ugyanettől az évtől tagja lett a berei Soó Rezső professzor és neves debreceni grafikusművészek által alapított Ajtósi Dürer Céhnek, mely szervezet egy egyesületbe tömörítette az abban az időben Debrecenben élő tehetséges grafikusművészeket. 1936-ban megnősült, l938. januártól állást kapott -báró Kaas Albert dr egyetemi tanárnak köszönhetően- a debreceni Magyar Királyi Kultúrmérnöki Hivatalnál. 1944-ben behívták katonának és mint térképész tisztet kivitték a frontra. Sok megpróbáltatásban volt része és sok szörnyűséget látott, melyeket később emlékei alapján feldolgozott munkáiban. Az 1945. év augusztusában amerikai fogságba került, ahol a tábor parancsnoka kihelyezte egy bajor családhoz és megengedte neki, hogy fessen, ehhez ecseteket és festéket is szerzett neki. Itt készültek a bajorországi képei. 1946. februárban került haza, erre az időszakra a portréfestmények a jellemzők. 1968-ban a New-York-i Avant Gard „Soha többé háborút!” című pályázatával III. díjat nyert. Ezt követően külföld egyre inkább elismerte művészetét. Gyakran hívták a különböző országokban megrendezett grafikusok világtalálkozóira. Józsa Jánossal volt kiállítása Svájcban, 1970-ben Dániában volt Vén Zoltán Budapesten élő kedvelt művésztársával. Vén Zoltánt a dán Kulturális Minisztérium, Várkonyi Károlyt Margit dán királynő hívta meg. Kétféle exlibrist /könyvjegyet/ készített a királynő könyvtára számára. 2000-ben Abaújszántó polgármesterétől díszpolgári emlékplakettet kapott. Még egy város adott neki díszpolgárságot, de ez nem a szülővárosa volt, hanem az olaszországi Arezzo.
2001. májusában kórházba került, július 13-án meghalt. Utolsó munkáját tollal rajzolta Zsolt fiáék házassági évfordulójára. Munkáit, kisgrafikáit a mai napig gyűjtik világszerte, munkáiból a grafikai szaklapok mai napig közölnek. E kiállítás szemlélteti munkásságát és emlékezik meg művészetéről.

  • Helyszín: Somogyi-könyvtár (Dóm tér 1–4.)
  • Időpont: 2013. június 6-tól 27-ig

Kapcsolódó bejegyzés:
Várkonyi Károly centenáriumi kiállításának megnyitója

Olvasnivaló:
Várkonyi Károly élete, munkássága (varkonyiak.hu)

Share
A bejegyzés kategóriája: Kiállítás, Somogyi-könyvtár
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük