Pipás Pista – színpadon és könyvben

szuzek_szornyek

Színpadi szerzők színpadon

Beszélgetés a Szegedi Nemzeti Színház idei ősbemutatójáról és a Pozsgai Zsolt Szüzek és szörnyek (Püski Kiadó) című legújabb drámakötetéről

Pozsgai Zsolt íróval és  Kovács Frigyes rendezővel, a délvidéki magyar színjátszás kiemelkedő alakjával Balog József újságíró beszélget.

Pozsgai Zsolt drámáiban a versekre jellemző koncentrált világábrázolás mutatkozik meg. Ahogy a vers is összevon, szintetizál, és mikrokifejezési módra adaptál helyzetet, emberi kapcsolatokat, hangulatokat, történéseket – ezek a drámák is a két órás előadási időtartamba egész világokat építenek be. Pozsgai szereti ábrázolni a magyar történelmi helyzeteket, erősen rámutatva ezzel a jelenkori párhuzamokra. A „Salamon király” a mindenkori megegyezés kiegyezés fontosságáról szól,  A KIRÁLY ÉS A SZŰZ apa és lánya konfliktusáról egy ellentmondásokkal terhelt korszakból, de  mintha ma történne ez is. A PIPÁS PISTA a két világháború közötti lelki nyomort ábrázolja, az első világháborús lelki maradványok pusztító hatását elemzi,  miközben már készülődik az újabb borzalmak hulláma. A SZŰZ ÉS A SZÖRNY a közelmúltba repít minket, egy megtörtént józsefvárosi esetet dolgozva fel. A történelem és a jelen ábrázolása Pozsgai Zsolt munkásságában összeér, ezért is választottuk be ezeket a  műveket ebbe az új kötetbe.

  • Helyszín: Dugonics tér
  • Időpont: 2013. június 9. (vasárnap) 18.00

Kapcsolódó bejegyzés:
Pozsgai Zsolt dedikál

Kapcsolódó információk:
Pozsgai Zsolt író, rendező honlapja

Share
A bejegyzés kategóriája: Dugonics tér, Június 9. (vasárnap), Könyvbemutató, Pozsgai Zsolt, Püski Kiadó
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük