Szókratész gyermekei

petri_csatho_ferenc

Verses, zenés emlékezés Petri Csathó Ferencre

Közreműködnek: Babos Ágnes és Németh János versmondók, valamint Dinnyés József daltulajdonos
Házigazda: Veszelka Attila, a Szegedi Írók Társasága elnöke

Tizenhat évvel ezelőtt, május huszonkilencedikén, hagyott itt bennünket egy nagy költő, Petri Csathó Ferenc, akit barátai nemes egyszerűséggel csak Rikének becéztek. Ami már akkor látszott, mára nyilvánvalóvá vált. Halhatatlanjaink között a helye. Költészetét a nagy barát: Szepesi Attila, a mai magyar líra egyik csúcsteljesítményének nevezte. Költő volt, aki életében mindvégig menekült a költői szerep vállalása elől. Megírt verseivel nem törődött.
Nem törte magát a megjelentetésükért. Élete vége felé, 1995-ben, jelent csak meg, kalandos körülmények között, sok-sok barát segítségével, első és egyetlen kötete, a 111 vers, pedig Rike nem pusztán a nagy generációnak (Suki Béla, Szuromi Pál, Zoltánfy István, Novák András, Veress Miklós, Szepesi Attila, Temesi Ferenc, Katona Judit, Baka István) volt tagja, ő közülük az egyik legtehetségesebb volt. Ezen az emlékesten, számos – több nyilvánosan még soha el nem hangzott – versével rá emlékezünk.

  • Helyszín: Somogyi-könyvtár (Dóm tér 1–4.)
  • Időpont: 2013. június 7. (péntek) 16.30

Olvasnivaló:
Szegedi Don Quijote (Vasy Géza, Tiszatáj, 2003/12)
Petri Csathó Ferenc verseiből:  Tiszatáj, 1995/4; 1999/12)
Baka István: Petri Csathó Ferenc (baka.hu)

Share
A bejegyzés kategóriája: Június 7. (péntek), Somogyi-könyvtár, Zenés program
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük