Temesi Ferenc: Apám

apam

A babérkoszorús és József Attila-díjas íróval Apám című regényéről (L’ Harmattan) Bátyi Zoltán újságíró beszélget.

Több száz oldalas besúgói jelentésekre alapozva írtam meg apám sorsát, akivel 1957-től 1971-ig úgy bántak a titkos tartótisztek ügynökeiken, besúgóikon keresztül, ahogy rendes regényíró nem bánik a figuráival. Apám ugyanis visszautasította azt, hogy spicli legyen. Ötvenhétig általánosiskola-igazgató volt, aztán segédmunkás, majd tanító. Két bűne volt: magyar volt, és keresztény. Hogy egy kisvárosban kisemberek kiskocsmában kisfröccsöt isznak, vajon miért lehet érdekes a politikai belső elhárítás számára, ezt a gyerekeim és unokáim csak akkor értik meg, ha nemcsak világtörténelmi helyzetbe helyezem az egészet, de kultúrtörténeti kontextusba is. A múlt század már történelemnek számító hatvanas éveiről van szó, amelyben az akkor fölnövő nemzedék még némi szabadság illúziójában is ringatta magát, igaz, nem sokáig. (harmattan.hu)

  • Helyszín: Dugonics tér
  • Időpont: 2013. június 6. (csütörtök) 18.30
Share
A bejegyzés kategóriája: Dugonics tér, Június 6. (csütörtök), Könyvbemutató, L'Harmattan, Temesi Ferenc
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük